Veszprémi Triatlon Egylet

2020. Augusztus 8. Nagyatád

2020. Augusztus 8. Nagyatád.
Az én napom, gondoltam.
A nap, amikor végre én lehetek a VTE hőse!
Ma előrukkolok egy meghökkentő idővel!
Minden reflektor fénye rám irányul!
Begyűjthetem az évek óta sóvárgott elismerést, és levetkőzhetem végre az edzéseken kétségtelenül hangyaszorgalmú, de versenyeken folyton elbukó, örök ígéret kategóriát!
Mivel másra nem érdemes, így Jedi bizniszre, egyéni csúcsra készültem Vader Nagyúrral, alias Balázskával, akitől anno a közös munka elején kérdeztem is: nincs-e benne félsz, hogy edzői munkásságának kezdeteként pont az edzéskirály-versenylúzer Nagyzsebit karolja fel első padavanjának?
Balázska, a jedikre jellemző higgadtsággal csak annyit válaszolt: kihívás nélkül mit sem ér az egész.
Háááát, gondoltam magamban, ha mást nem is tudok majd nyújtani neki, kihívást, azt viszont tuti.
Idén a felkészülés bónuszaként arra gondoltam, hogy a Mestert minden tekintetben le szeretném utánozni! Ezt sikerült is annyira komolyan vennem, hogy a tatai féltáv előtt egy héttel olyan masszív húgyuti fertőzést produkáltam, hogy még suicid gondolataim is voltak, de hát ha Balázska is így szokta, legyen! … és bár kegyetlen szarul voltam, hittem a Jedi receptben, hiszen ez lehet a siker biztosítéka, eddig biztos ez hiányzott, ezen már nem múljon, ha kell az a fertőzés, vállaljuk be bátran!
Aztán persze jó szokásom szerint tovább kételkedtem, elég-e mindez a tökéletes érkezéshez Atádra, és a biztonság kedvéért még összehoztam egy klafa vádlisérülést is, minek köszönhetően Szentkirályról hazafelé futás helyett már sétálgatva köszöntöttem a VTE fejhallgatóval érkező titkárát. Na ekkor már tényleg úgy érezhettem, hogy ennek így elégnek kell lennie! 
Eljött a nap!
A legendás gyékényesi rajt, amit feleségem csak úgy szokott jellemezni, hogy aznap itt a legnagyobb a könnyes szemű, vazelinbe burkolt férfi testek 1 négyzetméterre eső aránya az országban!
Nem értettem miért, de szokatlanul nyugodt voltam! Minden előkészület rendben volt, annyi kivétellel, hogy a depóban, a felakasztott bringás zsák helyett egy dobozban vártak a cuccaim a rajtszámom alatt a földön.
Az úszás a tervek szerint indult, nagyon laza, technikázós. Nem volt rossz, de a jó nem itt kezdődik! Úgy látszik hosszú évek kemény munkájával sikerült elérnem, hogy még csak közepes úszó se váljon belőlem!
A depóban a kis dobozomhoz lehajolva beszédültem, nekiestem a kordonnak és bevertem a jobb kézfejem a kordontartó betontömbbe.
EZ AZ, – nyílalt belém a felismerés.
Megvaaan!
Így leszek hőőős!
Most, hogy sikerült már az első depózáskor minden tekintetet magamra irányítanom nagyon bíztam benne, hogy csak eltörtem a kezem, mert hiszen a hőssé váláshoz ez jó feltétel. Hősjelölthöz méltóan elhárítottam hát minden segítő szándékot és indultam a bringára. Tudtam, innen már megvan, amiért jöttem, csak be kell érni, aztán gyorsan minél több embernek elújságolni, hogy bibis a kezem, és hogy mekkora fájdalmak voltak, de én….én vicsorítva ugyan, de mégis kitartottam, és vigyétek a hírt, hogy törött kézzel is végigcsináltam! Sőt, tegyük majd hozzá még azt is, hogy biztos műteni is kell, mert úgy még nagyobbat szól!
Szép, olvasmányos történet, csak egy baja van: nem igaz!
Verseny közben foggggalmam sem volt, hogy eltört a kezem. Nem éreztem, hogy az esés érdemben akadályozna. Tettem a dolgom a megbeszéltek és legjobb tudásom szerint. A P.B. fényévekre volt és talán aznap, azon a pályán esés nélkül se lett volna meg…
Ha valamit nem szeretek, hát az az üres hősködés, no meg a reflektorfény.
Egyszerűen csak szerettem volna egy csöndben, felhajtás nélkül elért egyéni csúcsot. A beérkezés után pedig jól begyakorolt szokásomhoz hűen szép csöndben le szerettem volna lépni. Eltűnni a fényből, mert az eredményem majd úgyis magáért beszél.
Nem így lett!
Mégis nagyszerű emlék visszagondolni minden felkészüléssel töltött órára! Malagára! A bringás összeröhögésekre, a szombat hajnali úszásokra, ahol 50 után leszakadtam, a 200 kilis bringás edzésre, a két és fél órás futásokra, a versenyen bíztató VTE klubtársakra, a bekiabáló UP-ra!
Jó volt bejárni az utat!
…még akkor is, ha a cél még mindig nincs meg, de talán nem is az az egészben a legfontosabb!
VTE4EVÖR