Veszprémi Triatlon Egylet

A Veszprémi Triatlon Egylet az 1991-ben alakult, akkor még VETRIKE névre hallgató csapat jogutódja. Vízhányó Mihály és Lang Tibor fektette le a klub alapjait, amely 1995-ben duatlon Európa Bajnokságot is szervezett a királynék városában.

Hosszú évekig az idén leköszönt Fodor András egyengette a csapat útját, amely a 2000-es évek elején változtatta meg nevét a jelenleg is használatos VTE-re.

Számos egyéni, illetve csapat sikert követően, egy kis stagnálás jellemezte az egyesület életét. 2009 jelentette az áttörést, amikor egy új hullámnak köszönhetően került vissza a duatlon és triatlon világ körforgásába.

Maroknyi csapatunk egy baráti közösségből, mára több mint 90 fős egyesületté nőtte ki magát.

A manapság sokak számára vonzó, komoly kihívásokat rejtegető triatlon Magyarországon is egyre népszerűbb, így a VTE is évről évre bővülő létszámmal büszkélkedhet.

Nagy örömünkre a tapasztalt, rutinos „öreg rókák” mellett, mára már az ifjú titánok is megmutatják kiváló képességüket. Igazán széles skálán mozog a csapattagok életkora.

Az élet minden területe képviselteti magát a csapaton belül. Pincér, orvos, tanár, szakács, katona, építész, rendőr, mérnök, vállalkozó, nyugdíjas és első osztályos kisdiák is büszkén és eredményesen képviseli a VTE színeit. Nyomasztó elvárás nincs, mindenki a saját szórakozásra edz, versenyez, ki-ki a saját szintjének megfelelően.

Éveken keresztül a hosszú távú triatlon volt a középpontban, de az új, motivált, lelkes csapattagoknak köszönhetően a legrövidebb távoktól egészen Nagyatádig, sőt a triatlon Mekkájának számító Hawaii-ig íródik a történetünk. A tavalyi évhez hasonlóan, amikor az országos ranglistán az amatőr triatlon klubok között a 2. helyen végeztünk, idén is megállíthatatlanul száguld a VTE expressz! Év végén nagyszabású díjátadó ünnepség keretein belül kerülnek kiosztásra versenyzőinknek a megérdemelt kupák, különdíjak, amelyek közül kiemelkedik az „Ironpityu életmű-díj”. A VTE legrangosabb díját az ideje korán, tragikus körülmények között elhunyt 8x Ironman Nagy „Vas” István tiszteletére alapítottunk. 2017-ben nem titkolt célunk, hogy az elmúlt évekhez hasonló eredményes szereplésünket megismételjük, folytassuk.

Robogjunk tovább!

Éljen a triatlon, éljen a VTE!