Veszprémi Triatlon Egylet

Balatonman Kenese OB – Burján Jenő

Egy tartalmas, fárasztó erdei iskolai héttel a hátam mögött még mindig élénken él bennem a kenesei verseny élménye. Fantasztikus nap volt, erre szoktál azt mondani, hogy tökéletes. A hétfői fehérvári verseny megalapozta a hetemet, tele önbizalommal vártam a következő megmérettetést. Pont annyit mozogtam, edzettem, amennyi jól esett és kellett a szombati középtávú OB előtt. A hazai pálya előnyét kihasználva „sokáig” aludhattam volna, ám menetrend szerint 5:20-kor kidobott az ágy. Frissen, kipihenten ébredtem. Semmi nyoma fáradtságnak, izgalomnak. Ez volt az első jel, hogy aznap jó versenyt futhatok. Szép számmal képviseltette magát a VTE, néha olyan érzésem volt, mintha ez valami házi verseny lenne. Amerre néztem a mi mezünket láttam.
A terv hasonló volt, mint a fehérvári versenyen: nyugis, bunyó és feszültség nélküli úszás, okos bringa és fürge róka lábak futás. Az úszás a terveknek megfelelően zajlott, a legszéléről indulva próbáltam elkapni Kis Gyuszi lábvizét. Óriási meglepetésemre sikerült is és mögötte tettem meg az első 24 métert 
Aztán gyorsan realizálódott bennem, hogy csak akkor tudnám tartani vele a tempót, ha Jézusnak hívnának és tudnék a vízen járni… maradt a saját tempó. Eseménytelenül, kb. 150 métert leszámítva egyedül úsztam végig a távot, amit a valaha úszott legjobb időmmel sikerült abszolválnom. A bringa elején Kava kínált be a dombon, köszöntem szépen, de nem kértem a 350 wattból, így amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment is. Felvettem a saját tempót és 3-4 jobb úszót megfogtam a fordítóig, míg hátulról jöttek a hozzám hasonlóan úszni kevésbé tudó erőgépek. Csak a wattot figyeltem, így nem álltam rá senkire, hagytam had menjenek. Elképesztően gyors a pálya, élmény volt szaggatni az elkerülőn. Nagyon figyeltem a frissítésre, nehogy elfogyjak a végére. Az utolsó 10km-re fordulva egyetlen célom volt, hogy utolérjem a győri színekben versenyző kolleginát, aki rendszeresen előttem száll le a nyeregből. Sok más versenytársamhoz hasonlóan én sem bántam a kicsit rövidebb etapot, aminek köszönhetően 6 perccel mentem jobbat, mint valaha. A két szám után éreztem, hogy a lábaim frissek, mintha semmit nem csináltam volna és miután fejben is nagyon ott voltam, bizakodva rongyoltam ki a futópályára. Sejtettem, hogy a VTE expressz jó lehet a csapatversenyben, ezért kettőzött erővel róttam a kilómétereket. (Balázska a mezőny elején, Kava nem sokkal előttem haladt fergeteges tempóban minden esély megvolt tehát a dobogóra) Az első körben láttam, hogy a brutálisan erős szenior sor nincs olyan vészesen előttem, ekkor fordult meg a fejemben először, hogy meg kellene próbálni összeszedni őket. A tempót tudtam tartani, sőt néha még fokozni is, így a második kör végére ledolgoztam a hátrányt. A harmadik kör elején pedig meg is előztem a főnököt. Ezek után már nem volt olyan erős a motiváció beállt a tempó. Azért a végéig még utolértem 2 kollégát és a VTE expressz mottójának mintájára az utolsó métereken robogtam a célig. Az eredmény, egy igazán jóleső, minden téren tökéletes csapatás, életem legjobb versenye lett! A 4:19-es ugyan egy kicsit csalóka idő élménye megfizethetetlen, minden másra ott a mászterkárd. Az 1:19 végi futóidőhöz nagyon hozzájárult a Norberto által csak a világ legjobb futópályájának minősített útvonal. A sok kanyar és visszafordító miatt könnyűnek nem nevezhető vonalvezetés ellenére is eszméletlen volt, szinte végig árnyékban futni.
A Balázska-Kava és jómagam alkotta hármas a csapatok között a 2. helyen végzett. Megérte szedni a lábunkat. Olyan brutális a VTE névsor, hogy lassan mindenkinek meg kell küzdenie, ha csapatba akar kerülni…na jó nem, Balázskának nem. 
Miközben próbáltam néhány sort kreálni erről az emlékezetes versenyről, olyan „élmények” értek, amelyek rávilágítottak miért is szeretünk mozogni, edzeni, sportolni. Nos, a klaviatúra püfölése alatt a tv-ben (amiben csak a két pasi meg egy kicsi és a sportműsorok mennek) elkezdtem kapcsolgatni…volt itt minden, mint a búcsúban. Egy számomra eddig ismeretlen adón a híres nevezetes dél-amerikai szappanopera, Marimar volt látható. A főszereplő Marimar nem akar férjhez menni, mert ígéretet tett Inoszensziának, hogy békén hagyja a férjét Szerhiót. Ha ez önmagában nem lenne elég, volt itt még észbontók, éjjel-nappal Budapest és még sorolhatnám. DE mind közül a legnagyobb: a luxusfeleségek. 3 perc elég volt, hogy megvilágosodjam. Luxus prostik vetélkednek azon, hogy ki tud többet költeni az éppen aktuális „áldozat” vagyonából. Nagyon beteg a világ!!! Nekünk nem csak szenvedély a sport, hanem a megmentőnk, mert ha nem lenne más dolgunk, mint sokaknak a Föld nevű bolygón, mi is agyhalottként tengethetnénk az életünket. Szerencsés az az ember, aki sportolhat!
Nincs is megállás, hétvégén Keszthely TRI. Ott leszünk. Hol máshol lennénk?!

Éljen a sport, éljen a mi megmentőnk!

Üdvözlettel: egy wellnes triatlonista