Veszprémi Triatlon Egylet

BalatonMan középtávú győzelem és a felkészülés – Rónaszéki Balázs

BalatonMan középtávú győzelem és a felkészülés

Frankfurt óta 2 hónap telt el és azóta nem is versenyeztem… már nagyon hiányzott egy kicsit kikormolni a motort és odacsapni a lovaknak!

Mi is történt eddig?

Az IronMan után tartottam egy kis pihenőt, ami jót tett mind fizikálisan, mind mentálisan. Közben volt ideje a sérülésemnek is rendbe jönnie, úgyhogy bő 2 hónap után újra teljes értékű futó edzéseket tudtam végezni. Nagyon jó érzés volt fájdalom mentesen résztávozni, széles mosollyal az arcomon! 

A felkészülésemet 3 lépésre osztottam: első fázisban a heti edzés mennyiséget növeltem vissza (pihenő időszakban 10 óra volt) 15-től heti 25 óráig, közben az erősítésre nagy hangsúlyt fektetve: lépcsőfutás, 50-es fordulat bringán hegyre stb. Ezt a részt egész jól abszolváltam: éreztem, hogy kezd visszatérni az erőm.

Mivel nincs túl sok szabadságom, ezért túlórákat is kell gyűjtenem, hogy el tudjak utazni majd októberben. Ennek sajnos az alvás idő látta kárát, így redukálódott az átlagom napi 6-ra, ami ilyen terhelés mellett kevésnek bizonyult: azt vettem észre, hogy a pihenő hetem ellenére a nyugalmi pulzusom 50+ napokon keresztül, míg normál esetben 40- szokott lenni…

Szóval újra kellett terveznem és rávennem magamat, hogy már 9 után lefeküdjek, így még kevesebb időt töltve feleségemmel. Pár nap után a 7 órás alvásoknak az eredménye is kezdett megjönni, a pulzusom visszaállt és sokkal frissebbnek éreztem magamat: hiába a regeneráció is van olyan fontos, mint az edzés!

Végül jöhetett a mostani ciklus, ahol visszatértem a stadionba résztávozni, bringán pedig jöhettek az időfutam jellegű tempómenések watt mérővel. A számok is szépen alakulnak, úgy érzem, jó irányba haladok!

Szóval a 3. hét végén, fáradtan, de annál lelkesebben álltam a rajtvonalhoz Balatonfüreden, hogy a ciklus lezárásaként egy jót versenyezzek ezen az embert próbáló pályán! Minden tiszteletem az Iron távon indulóknak, mert a bringa pályán nekem több mint 1200m szintkülönbség jött össze, amiből 2x ennyi nem piskóta!

Szombat reggel összepakoltunk, lementünk nevezni, majd volt idő a depózás után még egy kicsit melegíteni is. Valahogy szezon végi hangulatom volt: mindenki ráérősen beszélgetett, lehetett érezni, hogy az emberek többségének ez már az utolsó, fieszta jellegű versenye lesz.

A rajtunkra pont délben került sor, a Nap is kisütött, viszont a 16 fokos víz még neoprénben is elég hűvösnek hatott. Ezen a rajt utáni daráló sokat segített: ezúttal jól kaptam el a fonalat és sikerült kilőnöm a tömegből, így verekedés nélkül tudtam lenyomni a távot. Meg kell hagyni az a furcsa érzésem volt, hogy eddig mindig vártam, hogy vége legyen az úszásnak, ezúttal meg csak néztem, hogy ennyi volt? Végül túltettem magamat rajta és a depóban is sikerült lerángatnom magamról nagy nehezen a neoprént.
Rohantam is ki, hogy a paripámra ugorva levadásszam az előttem levőket: úszás 1. körének végén láttam, hogy kb csak 5-en lehetnek előttem?!
Az első rész a városban izgalmas volt, mert a rövidtávon indulókat értem folyamatosan utol és a pálya nagyon szűk volt, alig lehetett elférni! Szerencsére nem akadtam össze senkivel és már jöhetett is a Gella – az én világom  Utol is értem a méltán híres olasz digót, Jencit, akivel vált vetve küzdöttük fel magunkat a hegyre. Onnantól lefelé viszont elbúcsúztunk, mert a bringás múltamnak köszönhetően jobban bevállalom a kanyarokat.
Amire nagyon kíváncsi voltam az a Vászolynál érkező újabb emelkedő, mert ott megfigyelhettem, hogy ki lehet még előttem. Azonban nehéz volt kiszűrni a rövidtávosok erdejében, hogy volt-e középtávos köztük, vagy sem. Így maradtam az ismeretlenben és nyomtam tovább a saját tempómat.
A második körben volt olyan sanda gyanún, hogy ezúttal már úszásnál az első helyen jöttem ki (az előttem levő pár ember váltós lehetett) és nem is üldözök senkit, csak mindenki engem? Ezen a körön is tudtam vinni az eddigi tempómat, és a fáradtság ellenére is jól haladt a bringa!
Végül a depóba berongyolva lett egyértelmű, amikor a szpíker közölte, hogy nagy előnnyel első helyen állok. Innentől sejtettem, hogy a második mögöttem Kindl Gábor, aki kb 10 perc hátrányban volt már Dörgicsénél.
Ettől függetlenül végig akartam nyomni verseny tempóban (de nem maxra) és csak az érzéseimre hagyatkozva futni. Végül 2km után nem bírtam tovább és ránéztem az órámra, hogy akkor milyen is ez a tempó: 3:45-ös ezrek, szuper!
Így ment a daráló, miközben nagyon sokan szurkoltak és buzdítottak a pályán belülről és kívülről is: köszönöm mindenkinek!
Sajnos a végéig azonban nem tartottam ki, mert a cél előtt 4km-rel pont, amikor egy darab bokor és frissítő állomás se volt a közelben a természet tréfát kezdett el játszani a gyomrommal… olyan gyorsan történt minden, hogy alig bírtam eljutni a következő erdősávig: szerencsére senki se volt ott. Közben azon mosolyogtam, hogy ha most menne el a Kindl Gabi szemből, akkor csak nézne, hogy hova tűnhettem 
Végül minden a helyére került, így felvehettem az utazó tempómat és beszáguldottam a célba 4ó31p-es idővel. Nagyon jó verseny volt, sok ismerőssel és rengeteg szurkolóval: jó érzés volt „hazai” pályán versenyezni!

Gratulálok mindenkinek, nem gyenge pályát teljesítettetek!

A felkészülésem margójára írva, a héten egy nem várt térdhajlati duzzanat jelent meg egy résztávozás után a lábamon, ami a verseny után erőteljes fájdalommá fokozódott és tegnap estére be is vörösödött (valami gyulladás). A csapatunk térd specialistája Földi doki vasárnap fogadott is otthonában és elküldött egyből a kórházba egy ultrahangra (szerencsére a trombózis kizárva!). Hétfőn majd kielemezi nekem, de remélhetőleg semmi gond nem lesz. Mindenesetre a pihenő hét most nagyon jól fog jönni! Aztán jöhet a formaidőzítés az utolsó 3 hétben…