Veszprémi Triatlon Egylet

Coppa del Tihany 2019

 

Azt hittem, hogy nem fog fájni annyira.
Három nap Balaton Szuper Maraton futás után elég meggondolatlan ötletnek tűnhetett, hogy rajthoz álljak az idei Tihany Kupán, de baromira bíztam magamban, a jó szerencsémben és abban, hátha elmarad…
Reggel oszlop lábakon botorkáltam el a fürdőszobáig, ahol többször lehülyéztem a tükröt, de azért csak-csak összeszedtem a gondolataimat és leautóztam Tihanyba bringástól, önbizalmastól.
Mivel ez egy klasszikus bringaverseny volt, ezért a VKE NELSON színeiben kellett rajthoz állnom, aminek egyértelmű előnye volt, hogy piszok jól nézett ki a Bianchi bicaj-VKE mez outfit.
A verseny pontosan úgy alakult, ahogy az várható volt. Leszámítva azt az apróságot, hogy majdnem lekéstem a rajtot, pontosabban le is késtem a felvezetést. Sajnos pár perccel előbb elindultak, mint ahogy az a kiírásban szerepelt, én meg eközben halál nyugiban melegítgettem a falábaimat. Na, amikor észleltem, hogy itt hagyott az egész kompánia, ezerrel elkezdtem üldözni őket. Klasszikusan mint a nagy versenyeken, a kocsisoron másztam felfele. Végül még az éles rajt előtt fel tudtam zárni, így nem kellett egyéni időfutammá alakítani az egész napot. Mondjuk nem tett jót, hogy a saját savamon csúsztam rájuk, max pulzus közeli állapotban…
A körök viszonylag egyformán alakultak. Komoly menés a dombokon, és a lefelékben, (hulljon a férgese) nyugisabb haladás a síkon. Sajnos két hatalmas bukás is volt a mi mezőnyünkben. Mindkettőt fiatal lányok okozták, ráadásul a második esésbe az egyik csapattársam is belekeveredett. Nagyon csúf látvány volt, pláne annak tudatában, hogy mindkétszer a mentő vitte el a csajokat. /együtt indult egy csomó korcsoport, így keveredtünk össze az Elit és egyéb női mezőnnyel is.
Szóval jobbulást nekik, de amit egyébként a fiatalok, köztük is főleg a lányok műveltek a mezőnyben, arra nincsenek jelzők… (Hatvanas tempónál veszekednek és lökdösik egymást a boly közepén. Úgy cikáznak a mezőnyben, mintha tök egyedül bringáznának a Hungaroringen.)
Visszatérve az én menetemhez elmondható, hogy a körülményekhez képest viszonylag jól mozogtak a lábaim. Igaz ugyan, hogy mindegyik Rév-Apátság közti szakaszon kis híján vért hánytam a flaszterre, de ettől függetlenül egész jól éreztem magam. Egy kevés vicsorgással ugyan, de végig ott tudtam maradni az elejében, ami egyáltalán nem volt egyszerű feladat. Jól jellemzi a tempót, hogy minden körben „elhullott” pár sporttárs, ráadásul szinte mindig mögöttem szakadt le a sor. Elég pánikos érzés volt, hogy én vagyok az uccsó… Menekültem is előre bőszen! Végül a teljes mezőnyünkből a befutóhoz már csak úgy 20-25-en érkeztünk meg. Természetesen ott nekem az égvilágon semmi esélyem sem volt a támadásra. Valaki megindult a vége előtt cc. 500 méterrel és nekem ezzel ki is csengettek. Próbáltam ugyan valamit kipréselni még a csülkeimből, de pár másodperces sprintelés után élettelenül rogytam vissza a nyeregbe… Végül így is a 10. lettem, amit az előzmények figyelembe vétele mellett, egyáltalán nem minősítek rossz eredménynek.
20 másodpercet kaptam az elsőtől, ami szintén nem a világ vége, bár az a 20 mph igazság szerint egy fényév volt.
Összességében jó 4 napot tudhatok magam mögött! Ebben vastagon benne van a 3 csodás BSZM szakasz a Fantasztikus Csapatommal, illetve ez a mai körzőzés Tihanyban!
Folytatás következik valahol, még nem tudom, hogy hol. Talán Ajka-Pápa-Ajka. Majd meglátjuk!
Hajrá VTE! Éljen a Sport!