Veszprémi Triatlon Egylet

Első maratonom Firenzében – Kalmár Katalin

Ha valaki két éve azt mondja nekem, hogy 2018 novemberében maratont fogok futni, hát nem biztos, hogy elhiszem neki, talán inkább csak egy elérhetetlen álomként mertem volna erre gondolni. Az előzményekről pár szóban annyit kell tudni, hogy sajnos évekig olyan sérüléssel küzdöttem, ami nemhogy a futást nem tette lehetővé, de a mindennapi életben is sokszor problémát okozott. Azt hiszem, szinte mindent megtettem a gyógyulás érdekében, mindenféle terápián túl már csak a szteroid injekciót nem próbáltam, amit csökönyösen visszautasítottam. Csodával határos módon 2017 nyarán éreztem, mintha elmúlt volna a fájdalom, hogy mitől, azóta sem tudom! Mi mással ünnepelhettem volna meg ezt a felismerést, mint hogy futócipőt húztam. 😁Mondanom sem kell, páran furcsán néztek rám a környezetemben.
Innentől már nem volt megállás, jöttek a futások, hol egyedül, hol társaságban. Azt nem mondhatom, hogy túl sok versenyen vagyok túl azóta. Egyrészt nem nagyon van időm arra, hogy sok hétvégémet áldozzam a család mellett versenyekre, másrészt úgy gondoltam, hogy inkább kitűzök magamnak egy-egy nagyobb célt, egy-egy komolyabb felkészülést igénylő versenyt és azt becsületesen végigcsinálom.
Abban biztos voltam, hogy a siker egyik kulcsa egy jó edzőben van, akit én Muladi Piros Gabi személyében találtam meg. Már az idei első féltávú triatlon versenyemet is az ő edzésterve alapján teljesítettem, így nem volt kérdés, hogy az első maratonomra is vele fogok készülni.
Ha motivációról kérdeznek, akkor vissza kell hogy kanyarodjak kicsit a már említett keszthelyi versenyhez, ami nagy élményt jelentett nekem. Már akkor is és most is úgy gondolom, hogy meghatározó lesz, amit a felkészüléstől és a versenytől kaptam. Örök emlék marad az első nagy verseny élménye, ami ezen felül majd később önbizalmat adhat egy újabb kihívás teljesítéséhez. A verseny után következett egy bő egy hónapos pihenés, amikor a felkészüléshez képest csak ritkán sportoltam és csak július végén kerített hatalmába az az érzés, hogy megint jó lenne kicsit sűrűbben edzeni. Emellett kicsit hiányoztak azok az edzéstervek, amiket Gabitól kaptam és ezeknek köszönhetően szinte hétről-hétre éreztem a fejlődést. Abban is egyre biztosabb voltam, hogy keresnem kell egy célt, ami a sport szeretetén felül egy újabb löketet adhat. Azt hiszem, mindig is az olyan típusú kihívásokat kerestem, amik nem csak kicsit mozdítanak ki a komfortzónámból. Már gyerekként is azok az edzések okoztak igazán kielégülést, amikbe majdnem belehaltam.😅
Így fogalmazódott meg bennem már nyáron a maraton gondolata. Gabi véleményét persze kikértem a teveimről és amikor megtudtam, hogy “csak” 12 hetet vesz igénybe a felkészülés, nem is gondolkoztam rajta sokat, elkezdtem nézni a közelgő versenyeket. Hamarosan meg is találtam az újabb kihívást, mert nyár végén megkaptam a zöld jelzést és érvényes nevezésem volt a Firenze Maratonra.😁Nem feltételnül szerettem volna az első maratonomat külföldön futni, de mivel csak augusztusban tudtam elkezdeni a felkészülést, ezért november végén már csak külföldi versenyek jöhettek szóba. Így esett ezek közül is a választásom a firenzeire, ahol az utolsó emlékem egy 40 fokban történő városnézés volt egy 3 és egy 1,5 éves gyerekkel. Gondoltam, ennél nagyobb kihívás nem lehet, ugyanott teljesíteni egy maratont!😅 Szerencsére Balázs most is támogatott, mint eddig is mindig, bármilyen őrültnek tűnő ötlettel álltam elő.
A felkészülés jól sikerült, a nagyobb sérülések is elkerültek és az időjárás is kegyes volt ősszel. Túlzás nélkül mondhatom, hogy öröm volt minden futás annak ellenére, hogy ezeket többnyire egyedül, edzőparter nélkül csináltam végig. Az utolsó héten már minden egyes rövid futásomat széles vigyorral tettem meg és ha valaki azt mondja, hogy a föld felett egy méterrel látott futni reggelente a Betekints-völgyben, simán elhiszem neki, így volt!😄 Gyorsan elröpült a 12 hét! Ahogy közeledett a verseny, többször éreztem azt a jóleső izgalmat, ami már Keszthelyről ismerős volt.
Firenzébe elkísért Balázs, akinek a jelenléte, támogatása nagyon sokat jelentett nekem. Az akklimatizációt nem vittük túlzásba, mert a verseny előtti nap délutánján értünk a maraton helyszínére, amikor is egyből az Expora mentünk. Nagyjából olyan lelkesedéssel vetettem bele magam az ott lévő forgatagba, mint amikor egy kisgyereket elvisznek a vidámparkba, aki nem tudja hova nézzen és mire csodálkozzon rá.  Rengeteg stand, izgalmasabbnál izgalmasabb maraton helyszíneket reklámozva. Nincs kifogás, bárhol és bármikor lehet maratont futni, csak a képzelet, na meg a pénztárca szabhat határt!😉 Következett a rajtcsomag felvétel, póló átvétel, amire már ott a helyszínen rákerült a nevem.
A városban már látványosan készülődtek a másnapi versenyre. Este még elsétáltunk a dómhoz, mégnéztük, hogy hol lesz a rajt, majd egy gyors vacsora következett. A szálloda mellett egy hangulatos étterem kirakatában óriási nyers steak alapanyagokat kitéve csalogatták az éhes járókelőket. Egy pillanatig el is játszottam a gondolattal, hogy ez lesz a vacsorám, de aztán gyorsan átgondoltam, hiába a gyors anyagcsere, egy kevésbé átsütött steaket nemhogy reggelre, de két nap múlva sem emésztek meg, így maradt a jól bevált könnyű tészta.😅
Másnap sajnos esős reggelre ébredtünk és az előrejelzés sem kecsegtetett semmi jóval, nagyjából egész délelőttre  ezt ígérték. Ezúttal nem tévedtek, de eszembe jutottak Tehel Tibi tapasztalatai az ő firenzei maratonja kapcsán, amikor hóban futottak az Arno folyó partján. Gondoltam, ez egy fokkal jobb lesz!  Már előző nap eldöntöttem, az időjárási tényezők nem fogják befolyásolni a kedvem. Ruhával pedig arra is készültem, ha netán sarkvidéki eredetű front törne be a napsütötte Toszkánába vagy szaharai hőségben kell lefutnom a 42 km-t.😁1/2 8 körül már gyülekezett a dómnál és a környező utcákon, tereken az a több ezer ember, akik mind azért jöttek Firenzébe, hogy lefussák életük első, második, ki tudja hányadik maratonját…és igen, találkoztam olyan sportolóval, aki a 49. maratonját futotta!!! Ott álltunk az esőben, olaszok, németek, angolok, magyarok és még sorolhatnám, 0-99 éves korig nők, férfiak, fiatalok, idősek vegyesen. Azon gondolkoztam kicsit próbálva enyhíteni az egyre fokozódó izgalmamat, hogy vajon ez a sok ezer ember miért lehet itt? Kinek mi a motivációja? Milyen utat tehettek meg, míg idáig eljutottak? Igen, vannak néhányan, akik nyerni jöttek, vannak sokan, akik a korábbi idejükön szeretnének javítani, aztán vannak olyanok is mint én, akik az első maratonjukat futják és szerencsés esetben egy meghatározó élmény lesz az életükben akkor is, ha talán sosem futnak több maratont. Vannak olyanok, akik másoknak akarnak bizonyítani, vannak akik saját maguknak. Ott már nem számított, ki miért van itt, mert több ezer ember gyűlt össze egy helyen, óriási hangulatot teremtve.
Aztán szép lassan elindult a mezőny és mindenki sodródott a tömeggel. Rengeteg szurkoló volt végig a kordonok mögött, akik bárkinek és akárkinek szurkoltak, aki éppen arra futott, nem csak a hozzátartozóiknak. Bármennyire is a saját gondolataimmal voltam elfoglalva a verseny során, voltak olyan futók, akiken valamiért megakadt a szemem. Nem, nem izmos vádlik voltak és széles hátak…😜 Láttam több párt, akik össze voltak kötve és angol felirattal jelezték a hátukon, hogy egyikük látássérült. Láttam egész csapatokat kerekesszékeseket tolni mindenféle vicces jelmezbe öltözve, ahol nehéz volt eldöntenem, hogy ez kinek okoz nagyobb örömet, annak aki a székben ül vagy annak aki segít. Azt hiszem, a végeredmény szempontjából mindegy is. Láttam papot reverendában, fociszurkolókat a kedvenc csapatuk mezében futni. Ezek a pillanatok mindenképpen tovább vittek! Igyekeztem megtartani az egyensúlyt, próbáltam mindig épp annyira beengedni a környezet felől jövő ingereket, hogy még ne vigyék el teljesen a figyelmemet és befelé figyelve koncentrált maradni, mert éreztem, hogy erre végig szükség lesz. Balázsból mintha több lett volna, több frissítő ponton is feltűnt. Még nem árulta el a titkát, hogy csinálta, de nagyon jó érzés volt újra és újra találkozni vele. Az utolsó 10 km nem volt könnyű. Nem holtpontnak nevezném, de minden kilóméterért meg kellett dolgoznom. Akkor folymatosan arra gondoltam, hogy ez pont az a távolság, amit bárhol, bármikor, bármilyen fáradtan le tudok futni, miért pont itt ne sikerülne??!! Minden frissítőponton megálltam egy pillanatra inni és a géleket, sótablettát is szorgalmasan ettem. A versenynek volt egy pillanata, amikor rájöttem, hogy a rajtszámtartó övbe (először volt ilyen rajtam) dugdosott gélek egy részét útközben elhagytam. Ez okozott pár másodperc riadalmat bennem, de aztán rájöttem, hogy egyéb helyeken elrejtve annyi gél van nálam, hogy egy komplett kilencedik frissítő állomást fel lehetne állítani a nálam lévő cuccból.😂 Az örök érvényű tanulság itt is beigazolódott: “Ne a versenyen próbálj ki új dolgokat!”🤓
A célbaérkezés fantasztikus volt, nagy érzelmek szabadultak fel, voltak örömkönnyek….Biztos furcsán hangzik, de az is volt az érzésem akkor, hogy ezek túl intim pillanatok ahhoz, hogy ott, több száz ember jelenlétében éljem át ezeket, de hát ez mégis csak egy maraton volt, ahol nagyjából hasonló érzést élhet át az is, aki átszakítja a szalagot és az is, aki éppen szintidőn belül cébaér és pont az teszi libabőrössé az egész történetet, hogy rajtam kívül még ennyi embert hasonló érzés keríti hatalmába, amikor lefutja a 42 km-t. Azt hiszem, aki átélt már hansonlót az tudja miről beszélek, aki pedig még nem, annak érdemes megtapasztalni, erősen ajánlott!😉😜
Egyik leghíresebb magyar ultrafutónővel, Maráz Zsuzsával olvastam nem olyan régen egy riportot, aki azt mondta, hogy a futás egy öncélú dolog. Nem vàltod meg, nem teszed vele jobbá a világot, feltéve ha nem egy jótékonysági cél van mögötte. Szerencsére egyre több ilyen van.
Lehet, hogy igaza van, azonban egy dologban biztos vagyok! Ha valaki végigcsinál egy ilyen vagy hasonló felkészülést és az elején nem is volt annyira elégedett magával, az út végére garantáltan jóban lesz önmagával!😉 Azt hiszem, a sportértéken túl ez az egyik legfőbb pozitívuma egy ilyen verseny sikeres teljesítésének.

Hajrá VTE!