Veszprémi Triatlon Egylet

Ironman Frankfurt – Rónaszéki Balázs

Ez lehet egy kicsit hosszú lesz, amiért előre is elnézést, de nagyon sok minden kavarog bennem (és most nem csak a versenyzéstől kikészült gyomromra gondolok)
Szóval legutoljára Keszhelyről írtam, ahol egy kőkemény felkészülés végén, minimális pihenéssel, egész jól sikerült teljesítenem – ez egy önbizalom növelő verseny volt. Innen gondoltam minden sínen van, mert 1 hét alapos pihenő, majd egy 3 hetes tapering az idei egyetlen fő célomig, ahol már egy kissé visszafogottabb, de minőségi munka volt betervezve. Röviden a frissességem visszanyerésével, edzettség megtartása mellett, csúcs formába lendülni Frankfurtig. Tök egyszerű, nem?
Aztán Keszthely után a legyengült szervezem mivel nem olvasta az edzéstervet, úgy döntött, hogy pihenőre küld és egy komoly kis megfázást produkált. Egy két napig a szokásos tünetek, majd 2 napig magas láz és jöhetett a mindenre jó 1 hetes antibiotikum kúra. A lázas időszakra be is iktattam két teljes pihenő napot (februárban volt a legutolsó edzés nélküli napom), meg hát az erős gyógyszerek miatt sem lehetett nagyon keménykedni. Így a tervezett pihenő elég erősre sikeredett és a formám nem csak érzésre, de számszerűen is visszább esett.
Semmi pánik gondoltam, még 2.5 hét, majd jobban megnyomom a taperinget!
Aztán jött az újabb váratlan fordulat és egyik éjjel arra ébredtem, hogy nem gyengén véres a vizeletem, ami ki is tartott majdnem egy napig… Itt már komolyan kezdtem aggódni, hogy ennyit a versenyről és egyből irány a háziorvos, hogy vér és vizeletvételt kérjek. Egész szerencsém volt, mert még 1 hetet sem kellett várni, így még Frankfurtba utazási előtti napon mintát is adhattam. Addig is a felajánlott újabb egy hetes antibiotikum kúrára udvariasan nemet mondtam és felkerestem inkább a VTE őrangyalát, dr Földi Józsefet. A tünetek alapján (alsó húgyúti megfázás) visszahozta számomra a hitet és egy kis megnyugvást.
így újra elkezdtem az intenzív edzéseket két újabb regeneráló edzés után, de persze az edzés adatok nem hazudnak és a formám se lett jobb ez idő alatt… plusz az se volt teljesen komfortos, hogy futásnál a rázkódás szúrta a vesémet/ derekamat, de bíztam benne, hogy csak jobb lesz!
Végül szerdán elutaztam Frankfurtba, ahol céges ügyben is volt dolgom (péntek délutánig még dolgoztam), majd Csilla küldte utánam a vér/vizelet eredményeket, ami sok csillagos lett (ez egy szállodánál jó hír, de itt annyira nem ).
Jöhetett az újabb konzultáció az orvosi stábbal és a környékünk méltán híres Föfö, valamint a csapat gyógyszerésze (Kiss Papp Géza) megint megnyugtatott és bár Csilla hozta utánam az újabb gyógyszer adagot, de megbeszéltük, ha nem lesz rosszabb, akkor elég lesz csak verseny után belekezdeni a kúrába – szerencsére nem kellettek!
Így jutottam el Frankfurtig és ezért voltak viszonylag keményebb edzések még az utolsó napokban is, ami nem egy szokványos tapering része, de alkalmazkodnom kellett a körülményekhez.
A verseny napján 3:20-kor csörgött az óra, mivel az úszás a várostól 15km-re van, ahova busszal érdemes menni a lezárások miatt, ezért a korai időpont, valamint én verseny előtt szeretek jól átgondolni mindent és a szokásos 10 perces futó átmozgatást is beiktatva nagyon gyorsan 6:40-et mutat az óra, amikor is eldördül a rajtpisztoly.
Reggel jó hűvös idő volt, ezért a depó nyitást váró tömeg, akik a nagy melegre készültek, még nem a naptejet kenték magukra, hanem elnézve legszívesebben a nicoflex-et / fókazsírt, de addig is maradt a törülköző, neoprén, vagy bármi ami meleget ad.
Az időjósok is kitettek magukért, mert a délelőttre jósolt 60% felhőtakaró, max 25 fok (délután 27), helyett egy felhő pamacsot se láttunk az égen és ennek megfelelően 30 fok fölé is kúszott napközben a hőmérő higanyszála, ami az utóbbi hetek otthoni időjárása után komoly változás volt.
A tó vízhőmérsékletére pedig 23.0 fokot mértek, így jöhetett a neoprénes változat.
Az Ironman versenyeken megszokott folyamatos rajttal indulhattunk neki a távnak (5 másodpercenként 10 ember), ami szinte teljesen meg is szünteti a szokásos verekedős küzdelmeket, ami kb 2600 induló esetén nem hátrány! Természetesen ehhez kell az intelligens hozzáállás és a táblákkal jelzett tervezett úszó időnek megfelelő helyre kell beállni, mint pl a maratonok esetén.
Én be is álltam az 1 órán belüli zóna közepe/ vége felé (tavaly 58 és fél percet úsztam), majd minimális várakozás után máris a rohanhattam a víz felé. Nagyon furcsa volt a bunyó hiánya, így a megbeszéltek szerint viszonylag könnyen találtam magamnak lábvizet.
Az úszás 2 eltérő körből állt, amiből az elsőnél úgy éreztem, hogy egész jól megy, de a másodiknál egy kicsit beragadtam lassabban haladók mögé, így szerintem itt veszítettem némi időt. Ettől függetlenül nem pánikoltam és mondhatni frissen és üdén léptem a partra 1 órás idővel, a korosztályom 42. helyén. Mondjuk a partraszállás után a depóba vezető 20%-os homokos emelkedő nem esett a komfortzónába, de azért csak eljutott a bringáig.
Ez sem volt egy kicsit depó, így pikk pakk eltelt az a 4-5 perc amit eltölt benne az ember.
Végül bringára pattantam és lányos zavaromban a sportág váltó gomb helyett, a stop-ot nyomtam, így a bringa eleje nem maradt meg az örökkévalóság (Strava stb) számára. Viszonylag hamar rájöttem a furcsaságra, így folytatódhatott a mérés és száguldás a Horváth Szabitól kölcsön kapott Vision telikeréken
Taktika szerint 220-230 W volt a cél és ha találok egy kissé gyorsabb (240W) embert az elején, akkor a követési távolságot tartva ráállok, mert mentálisan számomra sokkal könnyebb valakit „csak” követni. A németeknél rengeteg a bivaly bringás, így nem is kellett sokat várnom és máris egy Patrick nevű srác forgatta előtte a keményet, de azért a 250-260W erősnek tűnt. Azért egy darabig mentem vele és sorra előzgettük a sporttársakat.
Végül legyőztem a verseny szellemet, mivel ez a tempó nekem a féltávhoz lenne jó, így engedtem hadd menjen (bő 100km-rel később amikor utolértem, már nem volt ennyire Fittipaldi). Tartottam azért egy erősebb 230-240W-os tempót, mert tudtam, hogy úszáson távolabb kerültem az elejétől, mint szerettem volna és egy erős bringás társaságot szerettem volna magam körül tudni.
Ez a csapat aztán fél kör után össze is verődött, akik közül az egyik srác szinte tökéletesen egyenletes tempót hajtott pont a célzónám környékén. A többiek viszont intervall edzést tartottak, ami annyira nem tetszett, így egy idő után mindig könyörtelenül visszakerültem a közénk befurakodó emberkéket. Utólag kiderült, hogy annyira jó volt a tempó, hogy az úszáson begyűjtött 5 perc a korosztályom legjobbjaitól még csökkent is, ami eddig sose fordult elő!
Nem mondom, hogy mindig jól esett ez a ritmus, főleg az első kör végén meg is fordult a fejemben, hogy milyen jó lenne, ha ez egy féltáv lenne, mert akkor már futhatnék is, de legyőztem a negatív gondolatokat és nyomtam tovább!
A második körben aztán helyenként az „emberem” is néha-néha kiesett a ritmusból, így gondoltam viszonzom a tempó menést, így előreálltam, és hagyott is időközönként néhány kilométert elől haladni, de valahogy mindig visszakerült, pedig a wattok nem estek le.
Közben életemben először, miután láttam, hogy az éppen utolért profi női versenyző kulacsából folyik a víz, vagyis jobban megfigyelve.. mégse onnan és mégse az .. én is gondoltam kipróbálom ezt a folyamatot és némi küzdelem után sikerült is az ilyen jellegű idő megtakarítást véghez vinni
A kör második felében már fejben is fáradtam, mert beengedtem közénk néha-néha pár embert, aminek hamarosan kárát is láttam…
A zsűri ugyanis ritkán látható módon keménykezű volt és úgy osztogatta a büntiket, mintha bónuszt adtak volna ezért számukra a végén.
160km környékén négyen haladtunk és én éppen az utolsó pozícióban, a megengedett 12 méteren szambáztam, míg az egyik „betolakodó” a második helyen éppen 4 méterre, az utána levő meg 20. Szóval nem egy tipikus felállásban ért minket utol motoron a zsűri, aki látva a 2. helyen haladó kolléga pozícióját ki is osztotta neki az 5 perces büntit, majd megrökönyödésemre nekem is felmutatott egy lapot (elsőre fel se fogtam, hogy ezt miért is és biztos?). Ilyenkor viszont nincs apelláta, mert ez nem foci, hogy odamenjek is megfenyegessem a bírót, vagy kérjem a videóbírót, mert kioszthat még egyet azzal a lendülettel…
Így maradt a néma megtűrés és 170. km-nél a csendes várakozás a büntető sátorban. Mint utólag kiderült, ekkor már a 3. helyen álltam a korosztályomban, amiről a 9. helyig csúsztam vissza. Azért végig futott az agyamon, hogy ezzel az 5 perccel szépen véget is ért a dobogós vágyálmom, ha egyáltalán olyan pozícióban vagyok, mert a 185km-es, szeles, technikás pályán az 5 órás időt nem tudtam besaccolni se, hogy milyennek számít.
Bringa végén jöhetett a depó és a mindent eldöntő futás. A Majna partján 4 kört kellett teljesíteni, körönként 2-2 híddal, benne 1-2km murvás/macskaköves szakaszokkal, szóval ez sem egy könnyű pálya.
Depóból kifutva láttam, hogy 100m-re előttem fut a háromszoros női világbajnok Daniela Ryf én meg tesztelve az állapotomat egy jól esőnek tűnő 3:50-es tempót kezdtem felvenni. Többször rá is néztem az órámra, hogy tuti?! Hiszen ez könnyedén megy! Kicsit próbáltam is visszavenni, de még így is 4 percen belüli maradt a sebesség, de a pulzus sem volt magas, így hagytam a lovakat nyargalni.
Meglepő módon a brutál futásairól híres Daniela-hoz közeledni kezdtem, majd 7km-rel később utol is értem belemosolyogva az őt követő stáb kamerájába Kicsit megtapsoltam, majd minden racionális érv ellenére folytattam a 4 perc körüli iramomat. Aztán az első kör végén a természet hívó szavára meg kellett állnom és befutottam az egyik budiba, majd nem sokkal később valaki rám akarta tépni az ajtót, de szerencsére bezártam. Megkönnyebbülten folytathattam az utamat és mint kiderült, a már említett illusztris személy volt a „szomszédom”
Mivel gyorsabb volt a „depóban”, ezért újra üldözhettem. Nem sokkal később újra megfogtam, de ezúttal se volt helyén az eszem és nem álltam rá a tempójára, hanem erőltettem az ebben a melegben gyilkos iramomat…
Közben Csilla egy meglepő 6. helyen állsz bemondással sokkolt, amire nagyon nem számítottam, de az előttem lévőktől való távolságot nem tudtam már meg és többet nem is mondta hogy állok, így el is bizonytalanodtam az információ hitelességével kapcsolatban (lehet közben rájött, hogy 16?!)
A másik meglepő, hogy több helyről is magyarul szurkoltak nekem.. és az egyik kis csapat ismerős is volt: Somogyi Zolit véltem felfedezni! Baszki Ők meg hogy kerültek ide?!
A frissítőknél, mivel az emésztés már annyira nem ment, ezért maradtam a kóla / red bull –nál mint szénhidrát forrás, valamint víz és rengeteg locsolás.
Egész év során egyébként az addig tudatosan verseny súlyom felett (65-66kg) tartottam magam, hogy ezzel is óvjam a szervezetemet a kemény terheléstől, viszont a célversenyre tervszerűen (Keszthely után) elkezdtem fogyasztani és el is értem a 65kg-t. Ez a kevés tartalék, végül a futás folyamán egyre jobban éreztette hatását, mert a súlyosan deficites kalória bevitel miatt szinte éreztem, ahogy a bordáimra egyre jobban tapad rá a bőröm és esik be hasam… :S
Időközben eljutottam a féltávig (1:28-as félmaraton), majd a harmadik körben jött a fáradás, furcsa gondolatok kíséretében(kell ez neked? miért nem elég a féltávozás? kinyírod magad! Basszus Kóti Laci dupla iron távot csinál ezen a hétvégén: hogy lehet azt kibírni?!).
Összeszedtem magam és beletörődve a lassuló tempóba, nyomtam ahogy sikerül. Vártam közben, hogy mikor ér utol a női első, jót nevetve magában, hogy itt bohóckodtam az elején (gondolhatjátok, hogy mennyire érdekelhette, hogy megelőztem ). Az egyik fordítónál viszont meglepődve láttam, hogy nem csak én fáradok, mert abszolút nem közeledik, sőt!
Végül az újabb találkozás elmaradt, mert megint meg kellett állnom, így újra elém került. Itt már én is inkább magammal foglalkoztam és az járt a fejemben, hogy ha a 3. kör megvan, akkor már csak egy bő 10-es!
Aztán az órámat nézve számoltam vissza a kilométereket, mint pl már csak 7km (ennyit szoktam ráfutni Kádárta felé a hosszú bringa végén) és az milyen hamar eltelik! Így fogyott a távolság és bár folyamatosan lassultam, de erőltettem az iramot, hátha elkapok még pár embert.
Az utolsó 2-nél már próbáltam újra gyorsulni amennyire lehet és meglepő módon, ami nem gondoltam volna, hogy lehetséges, de futás közben 4:30-as iramban is lehet könnyíteni…
Na de vissza a versenyhez, a célegyenesben se lassítottam, mert az úszásnál a nem egyszerre történő rajtnak köszönhetően nem lehet pontosan tudni, hogy valóban hányadik vagy, így minden másodperc számíthat.
Végül korosztályom 4. helyén értem célba, 4.5 perccel lemaradva a dobogóról… ilyenkor az 5 perc büntetés értéke megsokszorozódik!
Összességében úgy érzem az előzmények tükrében főleg, egy nagyon jó versenyt futottam, és majdnem meg is lett az áhított dobogó!
Úszásnál Kenyeres Tibinek hála már az 1 órás időt viszonylag könnyedén produkálom, de ezúttal nem sikerült jobb időt úszni. Ettől függetlenül csak 5 percet kaptam az elejétől, ami azért magamhoz képest nem rossz! Lehet hosszabb volt a pálya?!
Bringán viszont a büntit leszámítva, a legjobbaktól is csak 2 percet kapni mindenképpen előrelépés!
Futásom stabil, hiszen ezen a pályán a 3ó07p-es maraton szerintem nem rossz, de egy okosabb tempó választással, lehetett volna még jobb is valószínűleg. Itt egyébként az elsők félelmetesen gyors, 3 órán belüli időt repesztettek…
Összesítésben a nem túl gyorsnak tűnő 9ó20p-es időmmel is az abszolút 30. helyen végeztem a több mint 2000 célba érkezőből, beleért a profikat!
Most viszont hulla vagyok, de kavarognak az érzelmek, ezért is írom most hajnali 3-kor ezeket a sorokat, mert nem tudok aludni, miközben 8-ra megyek dolgozni…
Jah is igen, mivel mindenki ezt kérdezi: 4. hely, 9 kvóta. Menni, vagy nem menni?!
Ez itt a kérdés, ami hamarosan kiderül, de az egyik másik – ígérem rövidebb sztori lesz!
Most viszont szeretném megköszönni mindenkinek, aki ilyen-olyan módon hozzájárult az eredményemhez, valamint a VTE csapatának, hogy ennyire mellettem állnak!
Természetesen Csilla érdemli a legnagyobb elismerést, hiszen mindenben támogat és elviseli minden nyűgömet, bajomat!