Veszprémi Triatlon Egylet

Jenci 10x

Klagenfurt a 10. és ami mögötte van…
This summer get the popcorn ready we’ve got the blockbusters…the action…the comebacks…azt hiszem a sportot kedvelőknek nem újdonság ez a kis bevezető, mert az Eurosporton már láthatták párszor idén nyáron. Igaz abban az összeállításban Froome az Ironman, míg a triatlonban ez a személy napjainkban Jan Frodeno, akivel óriási élmény volt lőni egy fotót. Szegény Frodonak már nagyon tele volt a tudata a hozzám hasonlókkal, de mosolyogva állt mellém, hogy a sajtósa elkészíthesse azt a bizonyos képet. Közben hangosan kiröhögte a haverját, mikor odadobtam a telót a srácnak, hogy ugyan már készítse el ő a képet, ne szelfit kelljen elsütni. Az hiszem ennyi bevezető elég is volt, a popcorn kész, indulhat a beszámoló. A történeti hűség kedvéért egy kicsit vissza kell nyúlnom a középtávú Ob-ig. Visszagondolva jó döntés volt a kenesei feladás, mert össze tudtam kaparni magam a keszthelyi versenyre, ami sajnos nem úgy sikerült, ahogy vártam. Könnyed úszás és egy okos bringa után, már alig vártam, hogy kezdhessem a futást, ami mindig jól szokott menni. Már amikor elindultam éreztem, hogy valami nem stimmel. A második kör elején olyan görcs kapott el, hogy meghajoltam, mint az U szög. Gyors újratervezés, megoldás keresés és egy kis masszázs után, lassan, de biztosan elindultam a frissítő felé. Villám szerviz és nem túl acélos tempóban, de újra tudtam futást imitálni. Közben persze boldog, boldogtalan megelőzött. Egy cél maradt: a cél, lehetőleg 5 órán belül, mint eddig minden féltávomon. Sikerült. A 4:48 önmagában nem lenne annyira rossz idő, de abban a versenyben sokkal több volt. El is kenődtem rendesen. Nem tudtam mire vélni a dolgot. Fejben is elgyengültem és arra gondoltam, minek ez nekem. Életemben először úgy gondoltam nem tudnék megcsinálni egy Ironmant. A parkolóban ezt meg is fogalmaztam Jamon Serranonak, akit a triatlon világa Flander Marciként ismer. Megdöbbentett amit mondott. Megkérdezte, hogy nem okozok-e csalódást azoknak, akik követik az utamat, ha most megadom magam. Elraktároztam a gondolatait és 1-2 nap elteltével megbeszéltük a főnökkel, hogy mi legyen. Már nem tudtam miért is csinálom ezt az őrületet és akarom-e egyáltalán. Nem túl jó előjelek egy ilyen hosszú verseny előtt. 33x állt már ott a rajtvonalnál, így ha valaki ő tudja, milyen érzés újra és újra átélni azt a pillanatot. Megnyugtatott, hogy a felkészülés rendben volt 1-2 hét kiesés nem a világ, minden oké. Közben mentálisan sokat dolgoztam magamon. A kegyelemdöfést Kóti Laci vitte be, amikor rávilágított a tényre, hogy amit elvállaltam végig kell csinálnom, legfőképpen magam miatt. A felkészülés a végéhez közeledett a sérülés is helyre jött, nem hátráltatott. Nekivágtunk Föfövel a 10.-nek.
Horváth Szabi ismét gondoskodott róla, hogy még jobb hangulatban álljak oda a nagy megmérettetéshez. Ezúton is köszönöm neki!!!
Óriási hangulat, nagy show, sztárok, nagyon komoly versenyzők a világ minden pontjáról. 2907 triatlonista várta a vasárnapi rajtot. Minden a helyén volt, remekül alakult minden.
Tökéletesnek tűnő időjárás, gyönyörű pálya, Susann nővér és egy egész árvaház várt a mezőnyre. „Jó” szokásomhoz híven szinte semmit nem aludtam a verseny előtt, de volt a szobában Tv, legalább a kutyafuttatást követni tudtam. Jó hangulatban csaptunk bele a lecsóba. A rolling start-nak köszönhetően sima rajtot követően végig előzve értem el a csatornáig, ahol sajnos dugó várt, lehetetlen volt előzni, csak kacsázni volt lehetőség. A tervezett 63 percen belüli idő ott az utolsó 1000 méteren ment el. No de sebaj, messze még a vége. A bringán tartottam a tervezett tempót, miközben komplett sorok előzgettek. 20-30 fős olasz, német, osztrák, vagy spanyol grupettók előzgettek, szinte következmény nélkül. A penality boxokban 5-6 jómadár várakozott csak. Igazából ez sem érdekelt különösebben, magamra figyeltem. Sajnos nem eléggé…a szokatlanul kellemes, hűvös időben nem figyeltem a jelekre. Nagy tanulság számomra, hogy a 10. alkalommal is tanul az ember újat. Túl sokat vett ki belőlem a „hideg” nem figyeltem eléggé a frissítésre és egy nagyon csúnya eléhezésbe szaladtam bele. Két frissítőpont között azon gondolkoztam, hogy leszállok a szekérről és elkezdem harapdálni a füvet, hátha lecsúszik 1-2 hangya is hús/fehérje gyanánt. A Rupertiberg másodszori megmászása után éreztem, hogy a lábaim tiszták, túlságosan is, a gyalázatos tempónak/időeredménynek „köszönhetően”. Sebaj, gondoltam futok egy jót és kész. Gyors depó, Norbertoval egy kis eszmecsere és már robogtam is a futópályára. Az első frissítőponton fullservice, ami helyre rakott és elindult a művelet. A lábaim vittek rendesen gond nélkül, de gyors fejszámolás után arra jutottam, hogy egy 3:10-es maraton is csak 10 órán kívüli célba érkezéshez lenne elég, az pedig nem motivált annyira, hogy szétszaggassam magam. Ott leszek..Nagyatádon is, így inkább kímélő üzemmódba kapcsoltam. Életem egyik legjobb döntésének bizonyult. A tizedik Ironman emlékezetesre sikeredett. Könnyedén, boldogan, önfeledten, értem célba. Először, de remélem nem utoljára. Az utolsó 3 km.-t azért megtoltam, hogy megnézzem mire képesek a lábaim. 4:22-4:18-3:50 volt tartalék ez megnyugtató július utolsó hétvégéjét illetően.  Mondjuk a 20 fok körüli hőmérséklet köszönő viszonyban sincs a 30 feletti nagyatádi átlagokhoz képest, de az más tészta. Azzal majd ráérünk ott foglalkozni.
Tanulság: önmagadért csináld, te vagy a legfontosabb, mindenki más csak utánad. Reális célt tűzz ki magad elé. Azt hiszem az egyéni csúcs lehetősége nem volt a földtől elrugaszkodott elvárás magammal szemben. Most nem sikerült, sebaj, majd legközelebb. Nem hiszem, hogy szégyenkezve kellene visszagondolnom a klagenfurti eseményekre, még akkor sem, ha számos „nem baj, azért jó volt, nem volt ez olyan rossz” és ezekhez hasonló színvonalú hozzászólások/megjegyzések tömkelege árasztott el. Két üdítő kivételtől eltekintve, akik már az első pillanatban megértették, hogy miről szólt az a nap számomra, senki nem érti, miért vagyok ennyire elégedett a múlt heti teljesítményemmel. Az éremnek is két oldala van, ebben én is „hibás” vagyok. Valószínűleg a magammal szemben felállított és hangoztatott elvárások miatt gondolhatták sokan azt, hogy ezt a 10:37-es időt csalódásként élem meg.
Az első teljesítés örök emlék, úgy, ahogy a tavalyi 9:56 is, de ezt a mostanit a képzeletbeli dobogó 3. fokára emelem. A múlt heti menet hozott vissza a „játékba”. Újra felpezsdült a már kialvónak tűnő láng, újra élvezettel és újult erővel állok a következő kihívások elé. Soha ne add fel!!! Szánj időt a mentális felkészülésre is!!! Legalább olyan fontos, mint a fizikai! Ha nagy céljaid vannak anélkül esélyed sincs a sikerre!
Ékes bizonyítéka az előbb megfogalmazottaknak a tegnapi Vasi Vasember. Nagy kedvvel álltam rajthoz, minden a helyén volt, hogy elcsípjem a főnököt. Idén sajnos nem sikerült, jobb volt. Az úszás jól esett, majd partot érve bemutattam egy dupla leszúrt Rittbergert a közönség legnagyobb örömére. Igaz szóltak, hogy lépcső, de akkor én már repültem. A 10 évvel ezelőtt vízifoci közben eltörött lábujjam, ma olyan színben pompázik, hogy valószínűleg az újpesti foci klub vezetői rólam vették a színmintát. Na de vissza a versenyhez, amely az egyik kedvencem, szinte hazai pálya az ott eltöltött évek miatt. A bringán rendesen bekezdtem, nyomtam, mint süket a csengőt, de az egy hete teljesített Ironman még nem múlt el nyomtalanul, így nem mentek a lábaim eléggé. A futás olyan lett amilyen. A 9. legjobb időt futottam, pedig 3 perccel rosszabb lett a részidőm, mint tavaly. Úgy tűnik másnak is melege volt…!  A korosztályban elcsíptem a bronzot, ami újabb lökést adott a hátralévő időszakhoz.
A következő állomás Nagyatád. OTT LESZEK.
Zárom a hosszasra sikeredett kis memoárt, egyrészt mert már én is unom, másrészt lemaradtam 1-2 részidőről, amíg írogattam. Ma sem tétlenkedik a VTE expressz. Balázska Frankfurtban készül a csodára, hihetetlen tempóban robog, míg Roth-ban Kava és Lali mutatják meg mi is az a bakonyi virtus.

Hajrá Triatlon, hajrá VTE, éljen a sport.