Veszprémi Triatlon Egylet

Mire elég heti 5 óra edzés? és mire nem… Dr. Sándor Norbert

Mire elég heti 5 óra edzés? és mire nem…

 

Nagyatád, 2019, ExtremeMan, 35 fok árnyék, csak a szokásos…

 

A tavalyi gerinc sérves fiaskó után, idén újra ott állhattam a gyékényesi tó partján, hogy immáron hatodik alkalommal gyűrjem le a távot az előre beharangozott szokásos 35 fokos hőségben.

Kedvtelenül, motiválatlanul, magányosan teltek a bemelegítés percei, de erős célokkal a fejemben vágtam neki a távnak. Az első körben Föfővel előzgettük egymást a vízben 😊, a második kör felétől pedig Jencit is megtaláltuk nagy meglepetésemre a habok között és szinte hárman együtt fogtunk partot. Bár láttam az órámon, hogy ez sajnos egy nem túl acélos úszás idő, sőt… viszont érzésre az egyik legjobb volt, ha nem a legjobb, a fáradtság tekintetében (később kiderült azért a turpisság, miszerint az úszó pálya nem kicsit volt hosszabb…). A depózás szokás szerint nem sikerült túl erősre, el is vesztettem szem elől a csapat társakat. Föfőt tudtam, hogy mögöttem van, de Jencit nem láttam sehol… Aztán pár kili után Föfő beelőzött és akkor tudtam meg, hogy Jenci előttünk van, mert a depóból ismert egy rövidebb utat kifele 😃 Bringa érzésre nagyon jól ment a korábbi évekhez képest, Föfővel oda-vissza előzgettük egymást és faltuk a kilométereket. Aztán a második körben, ha jól rémlik utolértem Jencit az elkerülőn, amit hirtelen nem tudtam mire vélni, de a lábak vittek előre és pörgött a pedál könnyedén magas fordulaton, alacsony wattokon. Bár a bringás pálya idén kicsit rövidebbre sikerült, az átlagot tekintve így is ez lett az eddigi legjobb időm, észre se vettem és már a futópályán voltam a várva várt 35 fokban…

A profivá érett családi frissítő csapat már várt a jeges vízzel és jég kásával, amiből egyet előre, egyet hátra öntöttem kapásból a gatyába 😲

Aki még nem próbálta, próbálja ki, az érzés megfizethetetlen 😃 Blanka rendületlenül rázta a kolompot minden egyes körben, mikor közeledtem feléjük, óriási erőt adva és mosolyt csalva a szívembe, mert az arcizmaim már gyengülőben voltak.

Láttam az órámon, hogy túl gyorsan futok, folyamatosan mondogattam magamba, hogy „Norbi lassíts, nem lesz ennek így jó vége, lassíts!”, de valahogy ez csak nem ment… közben feltűnt Jenci is és Föfő is a futópályán. Mindketten látszólag nagyon könnyedén mozogtak és jött Péntek Zoli is óriási iramban. Nem lassíthattam… de persze a hőség és az árnyékmentes aszfaltos hotel előtti rész egy idő után kezdett felülkerekedni az akaraton és maga alá gyűrni, hiába a jeges víz, jég kasa, gélek… tudtam, hogy enni kellene valami szilárdabbat is, amivel egyszer megpróbálkoztam, de olyan sebességgel köptem ki az energia szeletet, mintha a világ legerősebb chili paprikájába haraptam volna bele, konkrétan rágni, nyelni nem volt erőm, ha a számban marad, tuti megfulladok… már közeledett a vég… frissítőtől frissítőig próbáltam túlélni az egyes rövid szakaszokat és ahol volt, a slagot elkérve nyomtam magamra a vizet. Súlyos 5-10 percek mentek el így összességében, de a meglepő mégis az volt, hogy ennek ellenére nagyon senki nem tudott közeledni hozzám a csapatból pedig vártam már Jenci mikor fog elrobogni mellettem az őrületes 4 perces tempójában majd, de nem jött Ő sem… Körről körre próbáltam figyelni őket, pedig az utolsó két körben, már nagyon nem voltam magamnál… Aztán megérkezett a szurkoló táborba Tünde és Ábel is újabb erőket mozgósítva bennem… Közben elrobogott mellettem Balázska is, aki haladt a képzeletbeli dobogója felé, de erőm már nem volt vissza köszönni, csak inteni próbáltam neki, de Ő ezt már nem látta, mert a reakció időm másodpercekben volt mérhető és mire meggörbítettem az egyik ujjam, Ő már 100 méterrel előrébb járt 😃

Aztán Jenci is erőre kapott, a korábbi tempójához képest fénysebességre kapcsolt a 7-dik körben, miközben én súlyos 10 métereket belegyalogolva próbáltam valahogy tovább haladni és már elkönyveltem magamban, hogy utol fog érni…

Az utolsó körben a park előtti részen aztán újra láttuk egymást, ami olyan 5-6 perces távolságnak volt becsülhető. Jenci, mintha ki is szólt volna valakiknek, hogy hát „túl messze van…” 😃, de lehet nem rám gondolt, hanem csak egy Toi-toi-ra és bődületesen kezdte szedni a lábait 😲

Bíztam benne, hogy a 24 perces köridőröl 30 percesre lassult köreimhez képest csak nem fogok még 5-6 percet tovább lassulni, ha csak meg nem kell állnom valamiért, így folytattam a slagolást is minden egyes frissítőnél. A sportcsarnok utáni részen aztán újra láttam Jencit a szemem sarkából és nagyon bíztam benne, hogy megtarthatom az előnyöm. És akkor jött az utolsó egyenes, az utolsó pár száz méter, és a lábujjaim elkezdtek a talpam alá gyűrődni 😲, a következő pillanatban pedig a bal combom is begörcsölni látszott. Azonnal gyaloglásba váltottam, de nem sokat segített. Ekkor pillantottam meg unoka tesómat a pálya szélén, aki egy gyors és hatásos comb masszázsban részesített, így szerencsére az utolsó métereket nem pók járásban kellett megtennem. A célegyenesben még pár pacsi, felnéztem az órára, és láttam, hogy ez bizony új PB lesz, és az is lett.

 

10 óra 10 perc. Ennyin állt most meg az óra.

Örültem, hogy beértem, boldog voltam, mert ott volt a családom, mindenkit jól megszorongattam, új PB meg minden, de valahogy nem volt az a felhőtlen elégedettség meg bennem… egészen másnap az eredményhirdetésig.

 

Mert mindig is volt egy másik „álmom” is, hogy egyszer talán majd az első sorban ülhetek én is az eredményhirdetésen a többi nagymenővel, Balázskával, Jencivel, a PRO versenyzőkkel. És hát sokkolt a látvány, mikor az első sor utolsó székén (26-dik) megpillantottam az én oklevelemet, mivel, hogy abszolút kategóriában a 26-dik helyen sikerült befejeznem a versenyt, rengeteg olyan versenytárs előtt, akik bőven a 10 órás határon belüli korábbi eredményekkel büszkélkedhetnek. Akkor esett csak le a tantusz, hogy itt most bizony elégedettnek kell lennem, nincs mese, ez az eddigi legjobb eredményem, amit Atádon elértem. A korosztályos kategóriámban a negyedik helyen végeztem, pechemre Major Józsi, az idei győztes éppen ebben az évben lett 40 éves 😝 na de hát az lett volna ugye a non-plussz ultra abszurditás, ha még a dobogóra is felértem volna, hisz a harmadik helyezettől 40 percet kaptam így is… (Ők ott az elején már egy másik ligában fociznak…)

 

De ekkor még mindig nem volt vége a sokk hatásnak, mert kiderült a VTE szenior csapata (40+ 😲) második helyet ért el Föfővel, Elivel és velem a klubcsapatok versenyeben, így mégiscsak felállhattam a dobogóra is 😲 Köszi Srácok!

 

Hát erre volt elég idén a heti átlag 5 óra sport…

 

És hát mire nem volt elég? A 10 órás álomhatár átlépésére, de erre ilyen hőségben esélyem sem volt… de remélem egyszer lesznek majd ideálisabb időjárási körülmények is vagy nem 😲 és többet kell majd edzeni valahogy 😃

 

A felkészülés számokban január 1 óta: Úszás: ~88km/29h, Bringa: ~1650km/58h, Futás: ~580km/50h, Spinning: 26h.

Ez összesen: ~163 óra, ami 32 hétre vetítve, heti 5 óra sport…

 

A jövőbeni cél továbbra is a 10 órás álomhatár áttörésé volna, de hogy ezt Nagyatádon szeretném e megpróbálni jövőre, hát arra még alszom párat 😉

 

Hálás köszönet a családomnak 💞, hogy töretlenül támogatnak a „hobbimban”!