Veszprémi Triatlon Egylet

Nagyatád ExtremeMan 4.0 – Rónaszéki Balázs

Nagyatád ExtremeMan 4.0

Az utóbbi 4 évben kettesével gyűjtöttem az iron távú versenyeket, így az idei nagyatádi verseny már összesen a 11. volt a sorban, amire nagyon nem gondoltam volna pár évvel ezelőtt.
Na de nem is az a célom, hogy én legyek a legtöbb célba érkezést begyűjtő versenyző, de ha az ember ilyen keményen készül közel egy éven át, hogy a lehetőségekhez képest a legjobb eredményt kihozza magából, akkor úgy érzem megérdemel két ilyen embert próbáló megmérettetést is egy szezonban.
Az 5 héttel ezelőtti klagenfurti verseny jól sikerült: bringán éreztem, hogy sokat fejlődtem és a korosztályos dobogó is összejött, de a pálya nehézsége miatt végül a 9 órán belüli idő elmaradt, így Nagyatádra a Top10 és a Sub9 kettős céllal vágtam neki.
Egy egész komoly szurkolói / segítői tábor gyűlt össze, hiszem azon kívül, hogy a VTE csapatára mindig számíthatok, ezúttal szüleim és Csilla családja is eljöttek miattam, amit ezúttal is köszönök nekik!
Péntek este volt egy utolsó eligazítás, ahol a frissítési terv minden apró részletét átbeszéltük, főleg a futás szekcióra kitérve, hiszen ott éreztem a legnagyobb szükségét az egyénre szabott módszernek.
Egy jól sikerült alvás után, nagyon gyorsan eljött a reggel és a csapattársakkal pillanatok alatt elbeszélgettük a hátra lévő időt, így nem is volt időm sokat feelingezni, máris dörrent az ágyú, míg én bambán csak annyit nyögtem fel, hogy rajt?!
Sokat azért nem morfondíroztam, mert sodort a tömeg, rohantam a vízbe és teljes erőből daráltam az első métereket. Nem esett jól ez a tömegrajt: ment az adok kapok, helyezkedés, pedig arra számítottam, hogy a 30. hely környékén jövök majd ki a vízből, így viszonylag elől leszek. Gondolom sokan szeretnek bekezdeni, így az első kör egész küzdelmesen telt, egyedül a másodikban volt lehetőségem egy nyugodt úszásra. Közben ismerős arcok is felbukkantak körülöttem: Zsódér Zsolt, Vatai Miki, Maróti Vili… utólag legalább kiderült a kristálytiszta víznek köszönhetően, hogy medencéhez képest miért úszok lassabban nyílt vízen: Vili megfigyelte, hogy úgy haladok, mint egy kígyó: 5 méter balra, 5 méter jobbra és ezt szépen váltogatva, így a lábvizem szinte tarthatatlan – kár, hogy nem a tempóm miatt 
Végül ebből a csoportból kiugrottam, mert megszakadt a sor, én meg azt a 10-20m távolságot gondoltam pikk-pakk áthidalom, de eltartott 200m-ig is. Ez a rész nem esett jól, de utána már egy kissé túl kényelmes tempóval, 1ó03p-es idővel értem partot a kb 4000m-esre hízott távon.
A depózás az bődületesen gyors volt, majd ugrottam a bringára és nyomtam a keményet. Az első 10km nem esett jól: kissé magasabb pulzus, viszont enyhén alacsonyabb watt a tervezettnél… nem jó kombináció!
Csurgó után viszont szépen összeállt a tervezett intenzitás és elkezdtem élvezni a bringázást, amire különösen készültem idén. Néhány embert be is daráltam gyorsan, aztán időközönként egyre furcsább, recsegő hangot adott a paripa alattam. Nem törődtem vele, hiszen a távolban újabb ellenfelek bukkantak fel, nekem meg a célom az volt, hogy bringa végére olyan pozícióba kerüljek, amiből futáson bármi lehetséges lehet.
A frissítőknél 1 víz (locsolás+folyadék), 1 iso volt a taktika, illetve szedegettem a só tabikat és az előre felragasztott energia szeleteimből is eszegettem. Nem ment rosszul, de a recsegés egyre vészjóslóbb lett, gondolkoztam is, hogy mi lehet: eltört a váz? Tönkrement a középrész? Szorul a racsni? A golyóskosár adta meg magát az agyban? Sajnos akármelyik is a válasz, tudtam, hogy nem tehetek ellene semmit, menni kell tovább és bízni benne, hogy kitart a végéig! Hogy pozitívan is nézzük, így legalább mindenki előre tudta, hogy jövök.
Ami furcsa volt, hogy az első 120km alatt kb 2 motorossal találkoztam, csak utána jelentek meg nagyon ritkán, így gyakorlatilag a bolyozós rész a becsület kasszára volt bízva.
Közben a meleg is egyre jobban alakult, én meg egyedül küzdve az elemekkel faltam a kilométereket. A visszafordítós részeken viszont ahelyett, hogy az előttem lévőkhöz közeledtem volna, távolodóban voltam, pedig éreztem, hogy nyomom, küzdök ahogy kell, talán még jobban is.
Az utolsó 50-en vagy a recsegés okára, vagy csak egy másik jelenséget fedeztem fel, hiszen hiába nyomogattam a váltót, csak nem rakta lejjebb… lenéztem és láttam, hogy a lánc nem a váltógörgőn fut, hanem a görgő mellett, a láncterelő helyén, annak is a csonkján forgácsolva a váltót ahelyett, hogy szépen forogna körbe-körbe. Tök jó, hogy míg a Sky kerékpáros csapata 10e font értékű láncot használt a Touron, hiszen milyen fontos a finom hajtás, én addig itt fém a fémen darálom a rendszert.
Végül annak is örültem, hogy kitartott a végéig és nem kellett ideje korán elkezdenem a futást, de ez rengeteg energiámat felemésztette és még az utolsó számnak is tetemes hátránnyal vághattam neki.
Itt jött a fekete leves, hiszen az első pár kilométer után elég jól meg tudom jósolni, hogy milyen eredményre számíthatok a maraton során. Ezúttal pár méter után éreztem, hogy lehet jobban járnék, ha feladnám, mert már az 5 perces ezrek is szenvedősen mentek, míg jó esetben 4 percesben is könnyedebb mozgással vágok neki a távnak.
Csilláéknak jeleztem is egyből, hogy ne „aggódjanak”, készüljenek fel a legrosszabbra, mert ez nem lesz egy öröm futás. A meleg is megütött, így a következő 10 km-ben háromszor álltam meg wc-re. Katasztrofálisan éreztem magam, ahonnan nem szokott már visszajönni az ember. Az utolsó toi toi után még bele is sétáltam, de megráztam magam, hogy nem akarom egy ilyen versennyel befejezni a szezont, meg nem is akarok ilyen példát mutatni a VTE csapatának, hiszen tuti másoknak is lesznek még gondjai és milyen már, hogy itt sétálgatok, vagy esetleg feladjam?! Ébresztő Balázs: küzdj!
Furcsa módon láthatatlan tartalékokat tudtam mozgósítani és előbb 4:40-es, majd 4:30, 4:20, végül már 4 perc közeli tempóban is futottam. Persze nagyon nagyon figyeltem a hűtésre: a vízzel teli ládákba többször belenyomtam a fejem, a sildemet mindig megmerítettem benne, az arcomra vizet fröcsköltem és ha kaptam jeget a szurkolóktól, akkor azzal is hűtöttem magam.
Ennek megfelelően pár embert meg is előztem, így 9:03:53-as idővel az abszolút 8., korosztályos harmadik helyen értem célba.
Elégedettség? Kihajtottam magam, óriásit küzdöttem, olyan energiákat mozgósítottam, ami még nekem is újdonság volt, a Top10 is meglett, de tudom, hogy ennél jobb eredmény is bennem volt ezen a hétvégén. Viszont nem lehet minden tökéletes és a kerékpár technikai sportág is egyben, sőt lehetett volna rosszabb is, hiszen nem kellett kiállnom.

Köszönöm feleségemnek, szüleinknek és annak a sok embernek, akik szurkoltak, bátorítottak, segítettek az út során!

Óriási öröm, hogy egyéniben két tanítványom is vette az akadályokat, így Zsebe Peti megküzdve démonjaival, de újra Ironman lett, míg Kovács Zoli elsőbálozóként is egy nagyon szuper időt hajtva fejezte be a versenyt! Bonyhádi Szilvi pedig egy rendkívül erős női párosban nyomta végig a távot ebben a hőségben! Gratulálok nekik és a VTE összes tagjának!

Én most nagyon elfáradtam, így jól fog esni a nyaralás! A triatlon szezont idén befejeztem, de ősszel futó versenyeken remélem sokatokkal találkozom még! 

Eredmények:
https://www.evochip.hu/results/result.php…

UPDATE:
Reggel kicsit alaposabban átnéztem és a recsegő hang az egész verseny során egyre jobban megszorolú szabadonfutó (közelítettem a fixi módhoz) lehetett, míg a letörő hátsó váltó darab és megszorolú lánc csak hab volt a tortán… na de a végleges diagnózis majd a hivatalos szervíz után!