Veszprémi Triatlon Egylet

Tegnap sikeresen teljesítettem – Molnár Ákos

Tegnap sikeresen teljesítettem életem első egyéni középtávú triatlon versenyét. A nap minden pillanatát élvezetem. Nem voltak mély pontjaim, minden a számításaim szerint sikerült.
Az úszástól tartottam egy kicsit. Hisz a vállam nem fordul át a baleset óta. Igy kizárásos alapon maradt a mellúszás. A vízben a rajt után hatalmas tulakodás alakult ki. Olyan volt az első 200m, mintha mindenki ott akarna nyerni. Én szépen nyugodtan sétáltam befelé és sétálva előztem az úszokat 1.45 ös 100 méterekkel… 😂 Jól szórakoztam, de neki kellett állni úszni. Nagyon jól sikerült magahoz képest az úszás. 47 perccel kalkulaltam a verseny előtt… De sikerült 42:05 alatt teljesíteni. Futás a depóba és öltözés a bringára.
A bringát vártam a legjobban. Úgy éreztem magam, mint egy versenyló, akit kiengedtek a karámból. De kicsit féltem is tőle, hogy nagyon megnyomom… Hajlamos vagyok átszellemülni és elkap a versenyláz. De szerencsére a határaimat nem feszegetve, lendületesen haladtam. A kerékpár végére sikerült kategóriámban 18 helyet javítanom. Sajnos a pályán kaptam egy 5perces büntetést, ami véleményem szerint nem volt jogos. Egy előzés soron a sportbíró úgy ítélte meg, hogy bojoztam. Mikor 2 méterre előztem a másik versenyzőt és kb 20mp alatt már előtte is voltam… Kicsit felidegesítettem magam. De nincs mit tenni… El kell fogadni és menni tovább! A pálya nagyon gyors, és nagyon szeles. De sajnos ezt a szelet nekem csak oldalról sikerült kifognom🤓. Viszont a kerékpározást volt a napom fénypontja. Itt is szeretnem megköszönni Balázs Horváthnak a bringát és a sisakot. Fantasztikus volt! 2.39.51 alatt végeztem bringán, 32km/h átlagsebességgel.
Másodperc pontossággal a második depózás is 3.17 volt. Plusz az 5 perc kenyszer pihenő a büntető sátorban. De legalább rápihentem a futásra.
Kicsit itt izgultam, hogy hogy fog elindulni a lábam. De szerencsére nem volt gond. Az elején éreztem a lendületet és jól indult a futás. De nem akartam elfutni az elejét. Nagyon meleg volt a pálya eleje, de a honvéd üdülő környékén szerencsére több árnyékos rész volt. A 4 körös futás kicsit monoton volt. De sok szurkoló volt és sűrűn volt frissítés. A cél a 2 órás félmaraton volt a végén, amit 1.59.50 alatt sikerült megcsinálni.
Nem voltak nagy reményeim. A felkészülés sem úgy sikerült, ahogy terveztem. Az elmúlt hetem sem volt a legkiegyensűlyozottabb
… De annyit terveztem, hogy 6 órán belül meg tudjam csinálni. 5.33.17 alatt sikerült. Kategória 16.helyezés. Nagyon boldog vagyok. Hatalmas lépés volt ez a célom felé! Félember lettem💪
Szeretném megköszönni az egésznapos frissitést és szurkolást🐵😘