Veszprémi Triatlon Egylet

Tour de Velencei Tó – 2018

Sziasztok!

Tartalmas elmúlt hétvégén vagyunk túl! Bármerre is néztem, mindenhol a csapatunk elszánt arcaival találkoztam.
Nekem most a Tour de Velencei Tó országúti mezőnyverseny jutott, ezen kellett képviselnem a VTE színeit.
Kitűnő idő, jó társaság és egy szuper csapatás!
Mindig is kedveltem ezt a versenyt, de a mostani különösen jól esett.
Pedig az előjelek nem voltak valami biztatóak. A hét elején karamboloztam a vadiúj GIANT csodaszép TT bringámmal (a második útja során)és sikerült használhatatlanná amortizálni. Ráadásul az ütközés során sajnos ismét leugrott a tüdőm a helyéről, kialakítva ezzel egy jópofa légmellet. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy gyakorlatilag ennyivel, illetve pár zúzódással megúsztam a dolgot.
Úgy voltam a tüdőmmel, hogy vagy helyrejön két nap alatt és akkor indulok, vagy nem és akkor így is, úgyis gáz van. Pénteken alávetettem magam egy rövid tesztnek, ami alapján úgy döntöttem rajthoz állok, aztán ha baj van, majd megállok valahol és hívom a Dr. Föfőt.
Szerencsére nem kellett…
Sajnos az előzetes ígéretek ellenére a csapatból csak ketten, a Denk Robi és jómagam jelentünk meg a helyszínen. Hááát… Sajnálhatjátok!
Nagyon klassz buli volt. Megúsztunk mindenféle esést kelést, nem volt semmi incidens, talán csak a frissítő pontok elhelyezése adott okot némi bosszankodásra. Aranyos kis riadt szemű tizenéves kislányok, reszketve nyújtogatták a poharakat és flakonokat felénk, miközben mi cc 40 fős csapatban, kb 50-km/h-val robogtunk el mellettük. No comment… Az a meglepő, hogy nem futottak el!
Ellenben a verseny maga nagyon jól alakult. Az elmúlt évekhez képest most egész normális tempóban kerültük meg a tavat /negyvennel/ és csak az első Nadapi emelkedőn kezdődött a tánc. Állítólag volt egy szökés pár fővel, de én erről semmit sem tudtam, mivel az atomjaira szakadó mezőnyben azzal voltam elfoglalva, hogy életbe maradjak. Nagyon nehéz 15 percet éltem meg, de büszkén mondhatom, hogy gyakorlatilag egyedül sikerült felérni egy kisebb csoportra úgy, hogy húztam magammal egy másik sort és így sikerült összerakni egy 30-35 fős alakulatot. Jöttek is a vállveregetések a többiektől, aminek nagyon örültem, mivel én ilyet még soha sem éltem át. Sajnos a Robi ennek a brutális felzárkózásnak esett áldozatul és beragadt egy későn reagáló, így leszakadó csapatba.
Miután túl voltam a kötelező első sokkon, elképesztő szuper 100 km várt rám. Itt már meglehetősen haladós volt a tempó, de még messze nem az a belehalós. Ennek okán nagyon sokat vállaltam a bolyban. Mentem mint egy robot! Mentem tempót elől, üldöztem azokat, akik meg akartak lépni, meghúztam minden kanyart, kereszteződést, támadtam a lankákat úgy, hogy az ne essen jól a végének, szóval dolgoztam eleget. Szerintem a 100 km-ből 40-50-et elöl egerésztem, a maradékban meg szintén támadási, vagy ahogy a Balázskától hallottam „reagálási” pozícióban voltam. Persze kezeljük a helyén a dolgokat, ez nem az első csapat volt, hanem az első grupetto. és nem a győzelemért ment a csata, hanem a valahányadik helyért. De ettől függetlenül a magam szintjén nagyon jól esett. Elég sok embert összeszedtük az elmenésből leszakadók közül. Végül fogalmam sincs hányadik lettem, nem én nyertem az biztos. Természetesen a hajában ismét ledurrantottak a többiek, pedig nem adtam könnyen a bőröm, de már nem maradt „gyors”erő a lábaimban. Ami a lényeg, hogy nem rogytam meg sehol. Mondjuk a számok erre nem is adtak okot, mivel 38 km/h lett az átlag tempóm, 144 az átlag pulzus, mindehhez 130 km és közel 1000 szint tartozott. Egyik sem valami veretes teljesítmény, bár a pulzus adatok az én koromban viszonylag jónak mondható.
-Szép volt, jó volt, köszönöm ennyi
Jövőre szeretnék ugyanitt lenni…
Élveztem az elsőtől, az utolsó percéig!
Legközelebb megírom az Ajka-Pápa-Ajka beszámolóját is, még ha nem is lesznek kronológiai sorrendben.
Hajrá VTE!